Szeptember vége van. A buszon ülök és próbálom kiélvezni a nap sugarait, amik az arcomat simogatják és próbálom magamba szippantani minden abból fakadó energiát és elraktározni a hideg, komor, szürke télre. Igen, ma szép nap van!! A busz késve indult így igen csak tömött volt emberekkel. 40 perces az út és ma otthon hagytam az mp3am, így volt időm szemlélni az embereket. Volt ott kövér, volt idős, volt komor és jókedvű is. Különbözőek. Mert ugye ahány ember anyiféle személyiség. Jobbra nézek és látom, hogy a mellettem levő négyes ülésen kisebb vita kerekedik. EGy asszony hatalmas szatyrokkal amik talán gyümölccsel lehettek tele, undokan és sértve magyarázkodik az általa elfoglalt két hely miatt, amit számonkért rajta egy idős úr. A vita kezdett egyre kellemetlenebb lenni és ezt megelégelve boldogan adtam át a helyem az idős öregembernek aki elfogadta és csendben helyet foglalt. Rajtam kívül miért nem állt fel más? Mi van az emberekkel??A néni miért nem tudta arrébb tenni a szatyrait? TAlán az emberiségből lassan kihal a jóindulat, saját érdekeik felülemelkednek mindenen? Áttaposnak mindenkin csakhogy véghezvigyék céljaikat? Miért mindenki csak magával foglalkozik? Boldogak lehetnek így valójában?
Mi lenne ha az emberek nagy része kedves, jóindulatú, egyszerű és szép lenne..Méghogy lehetetlen? Nem, nem az. Ha robotok lennének. A helyet boldogan és mosolyogva adnák át. Milyen könnyű lenne tökéletes párt találni.igaz??Saját ízlésünkre formázhatnánk finom illattal, mosolygós arccal, és sosem mondaná hogy nem. VAgy hogy én inkább focit nézek és sörözök a fiúkkal, minthogy elmenjek a gyerekekért. Ez elképzelhető igaz? Hisz a technika fejlődése megállíthatatlan!!!!
De vajon meddig tudnánk elviselni az igazi érzések hiányát? Nem lenne unalmas egy idő után azt hallani hogy igen ahogy csak szeretnéd édes. És nem hiányolnánk azt a pillanatot amikor két szem találkozásakor szavak nélkül hirtelen minden világossá válik?
Nekem nagyon hiányozna. Hiányozna mikor T rámnéz és azt monjda hiányoztál... és nem a kimondott szóra figyelek(robotot is beprogramozhatjuk akármire)hanem az arcára, a szemeire és a karja oltalmazó ölelésére, ami olyan hatással van rám,mintha a világ minden csodája oda összpontosulna és nem akarom h ez félbeszakadjon. DE nekem hiányozna az a mondat is h baba szomjas vagyok hozz inni. Hisz mi teszi az embereket boldoggá pénz, siker karierr áhhh a fenét... Engem az tesz ha valakit boldoggá tehetek,akit szeretek. Gondoskodhatok róla és látom h jóízűen csámcsog az általam elkészített ételen.
Mindenki eldöntheti maga, hogy mit választ, ha eljön az idő. robotot ami összes kívánságát teljesíti, vagy embert a hibáival, viszont valódi érzésekkel, gondolatokkal. Én biztosan nem mondok le erről az érzésről, mikor egy anyai kéz gondosan betakar, mikor az apai szigor helyretesz minket, mikor a kedvesem hortyogva alszik és én áldom a percet mikor belémszeretett....
cupp
